Öt sztori a vagináról, amiről nem beszélünk
Egyetlen kifejezést tart elfogadhatónak a világ a női nemi szervre, ez pedig a latin „vagina” szó, amelynek magyar fordítása, a „hüvely” szerepel még a listán. Komoly, orvosi szakkifejezés, a szinonimái viszont vagy gyerekesnek, vagy vulgárisnak tűnnek. Nem beszélünk róla, szemérmesen kerüljük a témát, pedig bizonyára a te tarsolyodban is van olyan történet, ami talán másképp alakul, ha nyíltan szólhatunk a szervről, ami – jó esetben – az örömöt és az életet adja...
Tizenegy évesen
Miután ötödikben átestünk a kötelező szexuális felvilágosításon osztályfőnöki órán, Linda egy bő félévig azt hitte, hogy terhes. Tudniillik a védőnő, akit az ofő meghívott, azt mondta, hogy terhesség idején nem menstruál a nő. Márpedig Lindának akkoriban még nem jött meg a mensese, így joggal hitte, hogy nemsokára szülni fog. Volt, hogy éjszakákat sírt át, de senkinek sem beszélt erről. Nem is az a legfurcsább, hogy a kislány félreértett valamit az alapoknál, hanem inkább az, hogy egy éven keresztül senkivel sem beszélt arról, mi van fejében, és mi van a lábai között. De hogyan is beszélt volna, amikor alig vannak szavaink rá?
Tizennégy évesen
Amikor tizennégy évesek voltunk, a vagányabb csajok arról sugdostak, hogy kinek mi van a lábai között. Mármint, hogy milyen. Az egyik legmenőbb csajszi Emma volt: egy magas, kisportolt lány, akin fürtökben lógtak a pasik, és aki mindig tudta, mit csinál és miért. Amikor a többiek megvitatták, kinek milyen „ott lent”, Emma egyszer csak sírni kezdett, és kirohant a teremből. El se tudtuk képzelni, mi a baja, míg nem évekkel később egy osztálytalálkozón el nem mesélte, mi is történt akkor. Kiderült, hogy Emma nagyon szégyellte magát a vörös szeméremszőrzete miatt, hiszen mindenhol csak olyan fotókat látott, amiken a nők vagy teljesen szőrtelenek, vagy sötét színű a szőrzetük. Mutánsként gondolt magára, és szégyellte volna a többiek előtt bevallani, hogy különbözik tőlük...
Huszonkét évesen
Huszonkét éves voltam, amikor először gyantáztattam az egész testemet, beleértve az intim területeket is. Úgy terveztem, hogy aznap alszom majd először az akkori barátomnál, és tökéletes akartam lenni. „Nahát, ez aztán jó sűrű, egy évre el lehetne veszni benne! Sok pasi szereti a dzsungelharcot, de azért jobb lesz nélküle!” – mondta a sztárkozmetikus, akit két barátnőm is ajánlott. Akkor már tíz éve borotváltam magam, persze, hogy megerősödött. A végén több bőr jött le, mint szőr, azt hittem, többé nem fekhetek hasra... Évekig nem is mertem újra gyantáztatni.
Huszonkilenc évesen
A kolléganőm méhnyakrákban halt meg, huszonkilenc évesen. Láthattam, ahogy csontsoványra fogy, és szép lassan kihullik nem csak a haja, de a foga is. Önmaga árnyéka volt, pedig korábban mindenki vidám buligépként ismerte, az éjszaka rettenthetetlen királynője volt, férfiak álma. Érdekes, hogy azelőtt sosem volt olyan kapcsolata, ami boldoggá tette volna, de élete utolsó – kínok között telt – évében megtalálta a szerelmet. A párjával össze is házasodtak, és úgy fogták egymás kezét, mintha nem lenne holnap. Emmának akkor már nem csak a méhét vették ki, de a vagináját is: a művagina pedig több fájdalmat okozott, mint örömet. Azt mondta, ha a csiklóját is el kell távolítani, eutanáziát kér Belgiumban, ahol erre lehetőség van. Végül az élete hamarabb ért véget, minthogy erre sor kerülhetett volna...
Harmincnégy évesen
Anna négy éven keresztül próbált teherbe esni, több orvosnál is járt a problémájával. Kiderült, hogy mindent helyesen csinál: káros szenvedélyektől mentes, ovuláció idején bújik össze a párjával, semmilyen szervi elváltozás nem áll a háttérben. A 34 éves nő minden hónapban kiborult, amikor megjött a menstruációja, így a depresszió szélén szakember segítségét kérte. A terápia keretében kezdett először beszélni a gyerekkori traumájáról, amikor is hétéves korában a nagybátyja megerőszakolta, majd megfenyegette, hogy vigye a sírba a titkot, különben megöli az anyját. A fiatal nő korábban soha, senkivel nem beszélt erről, maga sem nézett szembe a traumával. A pszichológus segített feldolgozni a történteket, és Anna végül a családjának is elmondta, hogy mit élt át, ami rengeteg gátlást szabadított fel benne. Két hónap múlva pozitív terhességi teszttel állt elő...
Mi lett volna, ha ezek a lányok és nők képesek idejében beszélni arról, ami a lábuk között és a fejükben zajlik, és ehhez teret is kapnak? Te mersz beszélni a hüvelyed egészségéről és öröméről az orvosoddal, a pároddal...?